FRISS HÍREK

49 Eurós jegy a tömegközlekedésben?

2022. okt. 14.

A Közlekedési Minisztérium megállapította, hogy a 9 Eurós jegy teljes sikert aratott. Hosszas egyeztetés után most egy országos „utódmodellre” vonatkozó javaslat van terítéken. A tartományi és állami szektorok közlekedési miniszterei alapvetően úgy vélik, hogy a 9 Eurós jegy utódjaként egy országos helyi közlekedési jegyet szükséges létrehozni.

A Közlekedési Miniszterek Konferenciája lehetséges megoldásnak tekintené a havi 49 Eurós bevezető árat (amely bármikor felmondható).

1,5 milliárd Euró a tartományi és állami szervektől?

A kormány 2023-tól évente 1,5 milliárd Eurót biztosítana erre a célra. A cél az, hogy a tartományok ugyanannyi összegben finanszírozzák közösen a tömegközlekedést Németországban. A miniszterelnökök még nem tudtak teljesen megállapodni a pénzügyi kérdésekről Olaf Scholz kancellárral (SPD).

A Baloldali Párt szerint a jegy túl drága, viszont  “egy lépés lenne előre” – mondta Janine Wissler pártvezető. De szerinte 49 Euróért az állampolgárok számára túl drága a jegy.

A német állam továbbra is dolgozik azon, hogyan hozzák be a mindennapokba a 49 Eurós jegyet.  Társadalmilag lépcsőzetes ajánlatokat terveznek majd bevezetni, amelyek országszerte is érvényesek lennének. Ily módon a helyi közlekedés mindenki számára valódi “ökoszociális termékké” válhatna.

Keresés:

Csatlakozzon hozzánk a facebook oldalon: